A szív margójára.

Lebukom a mélybe. Színesre álmodom a poklot is. Nem érdekel akkor még a holnap, ami úgyis elpusztít. Állandóan szeretek, de ti mindig előbb fáradtok bele. Porciózott szeretetek sorakoznak a polcon, én pedig zokogva töröm az álmaim. Apró millió darabok a padlón és csak üvöltök magamban. Megfulladok. Lesz egyszer majd olyan, hogy elég leszek? Szeretnivaló lélek? Viaszba öntött kedvességek bámulnak rám a falról. Hazugság. Hol romlott el? Ki lopott ki az életből? Megpróbállak majd nem szeretni, de nem ígérhetek semmit.