Félek az emberektől. Félek azoktól, akiktől nem akarok félni és talán okom sincs félni. Bátor vagyok a világgal szemben, de a szívem valahogy ellentétesen reagál. Annyira berendezkedtem a rosszra, hogy nem ismerem a kedvességet, ha rámköszönne az utcán, akkor sem tudnám kicsoda.
Hiányoznak emberek, akik csak perceket töltöttek az életemben, családtagok, akikről alig van emlékem. Talán 1-1 fénykép, vagy egy ballagásra kapott bőr kötésű Biblia. Valakit csak úgy "láthatok", ha beütöm a google-ba a nevét vagy véletlenül elkapok egy műsort vele a tv-ben, rádióban.
Ezzel jár a felnőttség? Miért távolodunk el egymástól? Szükséges kikopás vagy csak velem van a baj?!
Nem tudom sokra tartani az emberi kapcsolatokat. Képtelen vagyok sokáig párhuzamosan létezni az emberekkel. Szegénységi bizonyítvány.
De egyébként jól vagyok.
Hidd el, meglepődnél, hogy mennyire sokan vannak így ahogyan Te!
VálaszTörlésÉn is így vagyok vele, utálom az embereket, de ők nem gondolnák rólam, hogy utálom őket, mert nem az a tipus vagyok, akire rá van tetoválva az "Utállak" szó. :P