Szájon csókolt a hajnali eső. Tenyérnyi darabokban fodrozódott fejem felett a felhőmintás tapétaégbolt. Vajon mindenki ezt csodálja éppen? Hányan érezzük azt a különös, bántó magányt, azt a csípős keserűséget? Minden igyekezetem porrá lesz, kifolyik belőlem, akár a homok az ujjaim közül. Magam miatt már nem aggódom egy ideje, sodródok a világgal és majd egyszer csak kikötök valahol. Meglelem a helyem, ebben hiszek. Vagy csak remélem. Igazából nem is számít már a végeredmény.
Útközben még élek egy kicsit és talán szeretek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése