Szeretem többnyire a spontán dolgokat, főleg ha jól is végződnek. A múlt heti pokoljárás után nem is kezdődhetett volna szebben a hetem, mint egy ilyen találkozóval. Rá voltam a leginkább kíváncsi és nem is csalódtam, sőt. Olyan, amikor az ember úgy érzi, hogy most épp jó helyen van. Illeszkedik az őrültsége a másikéval. Pont mint a fogaskerekek, vagy a puzzle darabok. Tökéletes harmónia. Nincs zavartság, nincs kínos csönd. Ellenben van: hatalmas ölelés, hangos nevetés, zavarba (nem) ejtő kiabálás, majdnem 30 ezres büntetés, forró tea, összecserélt cappuccinok, férfiak stírölése ("nem szabaaaad!"), sztorizgatás, beszéd-beszéd-beszéd.
Rájöttem, ritkán találkozok olyan emberrel, akivel elsőre közös nyelven beszélünk. Abban a pár órában teljesen úgy éreztem, hogy már régóta ismerem, ezer meg egy éve ültünk már annál az asztalnál (vagy a másiknál) és már sokszor nevettünk együtt. Remélem lesz még több ilyen randink. =)
Igen, ezek az igazi pillanatok!
VálaszTörlésLegyen folytatásotok!
rajtam nem fog múlni. :)
TörlésKellenek mindannyiunknak olyan alkalmak, amikor ideig-óráig elfelejtjük a hétköznapi mókust és a kereket, amiben futunk. Amikor színekbe és nevetésbe fordul a világ. Amikor nagy öleléssel kezdődik és végződik egy találkozó. Amikor az első ölelés azt jelenti: "Rád vártam!", az elválló ölelés, pedig azt jelenti:"Kár, hogy elmész! Maradhatnál még!".
VálaszTörlésÉs milyen furcsa?! Az elején még találkozónak, a végén már randinak hívtad az összeröffenést! :)
Csatlakozva Faerieshez: Én is azt kívánom, hogy legyen folytatása!
Igen, kellenek, és ez egy nagyon ilyen alkalom volt. köszönöm szépen. :)
VálaszTörléstalálkozásnak indult elméletben, pár óra elteltével randivá avanzsálódott. :)