Nem emlékszem az elmúlt 2 nap érzéseire, a szavaimra, a szavakat kiváltó okokra. Csak képkockák vannak meg a fejemben, mint valami film, amiből kivágtak perceket. Megbántottam embereket, megbántottak emberek. Kidöntötte a vihar a terasz előtt álló fát, megint. Ugyanazt a fát, ugyanúgy. Talán engem is kettétépett egy kicsit. Az esti alkohol átjárta minden sejtem, szinte megsimogatott belülről. Aztán a hatalmas fekete víz is körbeölelt az éjszaka. Csönd. Csak a bogarak szárnycsapását lehetett hallani, ahogy a kerti lámpáknak ütköznek. Nem tudom, hogy ugrottam-e vagy csak beleszédültem a vízbe, de nem is lényeges. Körülöttem minden sötét volt. Az enyhe hullámok libabőrt simogattak a testem minden négyzetcentiméterére. Lebegtem. Ha akart volna, elvihetett volna a sötéség magával.
Nem akart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése