Nem emlékszem már, hogy akadtam Rá, hogy került bele az életembe. Talán csak szembejött és nekem muszáj volt felvennem, mint valami pénzérmét. Egyszer megkérdezte valaki, ki lenne az a személy, akivel ha lehetséges lenne, találkoznék. Akkor még nem tudtam igazán válaszolni erre. Most már tudnék. Kb. egy éve olvastam Vele egy interjút. Valami különös és bizsergető érzés öntött el, szinte fuldoklottam a betűktől. Átsugárzott a szavakon és betűkön keresztül, tapinthatóvá vált. Butaság, tudom, de folytak a könnyeim, ahogy most is folynak, ha erre gondolok. Szerettem volna ismerni, szerettem volna találkozni egy ilyen író-óriással. Elképzelem, ahogy a gőzölgő kávé mellett, cigarettafüstbe burkolózva hallgatom miközben mesél. Én kérdezek és Ő mesél. Mindent. Vagy semmit. Az sem számítana, ha nem mondana semmit, egyszerűen csak a jelenléte kitöltene. Az a csönd beszélne, az a csönd ezerszer többet mondana, bármelyik szónál. Ha lett volna is valaha ilyesmire lehetőségem az életem során, már nem lehet.
Holnap lesz egy éve, hogy meghalt. Már csak a könyveiből ismerhetem meg.
A már említett interjú:
http://www.litera.hu/hirek/agota-kristof-sosem-tudjuk-teljesen-kifejezni-amit-elgondoltunk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése