Keserű emlékek

Sötétség takarta be a tájat. Egy-egy kirajzolódó sziluettet lehetett csak észrevenni a kerti lámpáknak köszönhetően. Csillagmintás volt az égbolt, bár ezt csak akkor láthattam, ha kihajoltam az autóból. Soha olyan boldognak nem éreztem magam, mint akkor, ott, Veled. Meséltél az életedről, én pedig ittam minden szavad. Nem szerettél, nem engem szerettél, mégis odahajoltál és megcsókoltál. Nem kellett volna. Ha tudtam volna, mit indítasz el ezzel bennem, akkor sosem hagyom. Kiszállok az autóból és az éjszakával szerelmeskedek, a csillagokkal és a teli holddal. 2 év. Ennyibe telt, míg túltettem magam rajtad. És mégis... a mai napig előttem van ez az éjszaka, az arcod és a mosolyod. Fogalmam sincs fogok-e még így érezni valaha. Talán nem. Nem tudom elképzelni, hogy még egyszer valakit ennyire szeressek. Elpazaroltam a legszebb érzéseimet rád, neked adtam őket és te még csak nem is tudtál róla. Nem tudom mi fáj jobban: az, hogy nem szerettél sosem vagy az, hogy nem tudtad meg én mennyire szeretlek.