Nem tudom mitől telik így az idő, de nem bánom. Pár hónapja még azt mondtam valakinek, hogy félek a nyártól, hiszen minden évben elvesz valamit belőlem. Már nem szeretem, már nem várom a meleget és a frissen vágott fű illatú reggeleket. Nem érzem úgy a napfény ízét, ahogy pár évvel ezelőtt. Olyan keserűvé vált ez az évszak. És most mintha átaludtam volna szinte az egészet, ezt a 3 hónapot. Nem emlékszem semmi tartalmasra. Többnyire jöttem-mentem, adtam és kaptam. Talán még sírtam is. Egy dolgot azonban sajnálok, hogy nem valósult meg.
Ma éjfélkor hivatalosan is véget ér a nyár és beköszönt az általam oly kedvelt ősz. Már érzem ahogy itt liheg a nyakamba, én pedig kitárt karral és könnyes szemmel fogadom. Előveszem a kötött pulóvert és a sálakat, amiket mindig szomorúan teszek a szekrénybe tavasz végén. Feltöltöm a teás dobozom a kedvenc ízeimmel és minden este örömmel konstatálom, hogy egyre hamarabb fekszik le a Nap. A nyári depressziómat felváltja az őszi szerelem.
Megfogadtam nem rég, hogy ha eljön az ősz és már nem kínoz semennyire sem az emléked, akkor kimegyek az egyik hídra és elbúcsúzom. Azt hiszem ez most megtörtént. Nem fájsz már. Nem tudsz bántani sem. Az utolsó képet előveszem a fiók rejtekéből és szélnek eresztem. Igen, nem sokára.
Az őszben az a szép amikor különböző színű levelekben lehet boldogan rohanni, és nincs már az a rohadt meleg! :)
VálaszTörlés