Néha még élek.

Alig vártam, hogy elinduljak reggel. Az itthoni feszültség tapintható volt, átjárt és kezdett a szélére sodorni. Hihetetlen, ahogy percek sem kellenek és legszívesebben a betonfalat ütném kínomban. Mindegy. Szerencsére van egy olyan hely, ahol nagyon szeretek lenni, ahol talán engem is szeretnek(?). Amint beülök az autóba és beindítom, már mosolyra húzódik a szám. A rádió közel maximum hangereje kísér végig azon a 20 km-en. Átlépem a falu tábláját és megnyugszom. A már ismerős utca mindig szeretettel fogad. Mintha tényleg csak hazajönnék. Leállítom az autót a hatalmas zöld ház előtt és már nyoma sincs az előbbi idegeskedésnek. Csöngetnem sem kell, csak besétálok. Elhaladok az alvó nagymama mellett, de nem ébresztem fel. Mosolyognom kell, mert tudom, hogy engem is mosollyal fogadnak az ajtó túloldalán. Megölelnek, megpuszilnak. A konyhaasztalon már ott áll a bögre tejeskávém és a kikészített hamutál. Sürögnek-forognak, készül az ebéd a sok éhes szájra, de azért rám is figyelnek. Utálom a tétlenséget, így beállok az előkészületekbe. Beszélgetünk és automatikusan jönnek a mosolyok. Mintha versenyeznénk, ki tudna többet a másik arcára csalni. Egyszer én nyerek, egyszer Ő. Telnek az órák, jönnek-mennek a háziak, én pedig néha már úgy érzem egy vagyok közülük. Csak akkor ébredek rá ennek a valótlanságára, amikor rápillantok a faliórára és tudatosul bennem, hogy ideje hazaindulnom. Haza. Vicces ez a szó jelen esetben. Százszor inkább otthonérzem már magam ott, mint a saját otthonomban. Elköszönök mindenkitől, megölelnek, megpuszilnak és megígértetik velem, hogy hamarosan megint látják a fehér autót a ház előtt. Sokmindent kapok, nem csak materiálisan, hanem lelkileg is. Ezeken a napokon érzem, hogy kicsit élek és hogy nem vagyok olyan felesleges a világban. Egy nap, amikor nem a rossz dolgokra gondolok. Nem is tudom, hogy lehetne ezt megköszönni. Sosem tudnám viszonozni azt hiszem. Így csak ezen sorok által próbálom a töredékét kifejezni annak, amit érzek. Ha eljutnak a megfelelő szívig, azt hiszem már megérte leírni.